INTIME

A női és a férfi szerepek, a magány és az együttlét, a fájdalom és az öröm, a személyesség és a tárgyiasultság fölfokozott táncszínpadi lüktetése bizony arra kényszerít, hogy önmagunkra ismerjünk. A darabnak nem célja, hogy megoldásokat kínáljon: elég, ha olyan őszinteséggel tárja fel az emberi viszonyok rendszerét, hogy a néző ne tudja kivonni magát az előadás hatása alól.

A színpadon hat táncos, akik hol kívülről, a távolból, mozdulatlanul és idegenként szemlélik a többiek küzdelmét, hol maguk válnak főszereplővé. Hogyan válhat, és válhat-e egyáltalán valóságossá számukra a Másik? Maradhat-e mindörökre beteljesületlen az iránta való vágy?

Frenák visszatérő kérdése, hogy a Másikkal és az önmagunkkal szembeni megalkuvás milyen mértékben szövi át az életünket; hogy mennyire hatja át az öncsalás és őszintétlenség a saját testünkhöz fűződő viszonyunkat is.

„… és ez néha egy sziget, egy menedék, ahová elbújhatunk az intimitás elől, ahol egy biztonságos helyet találhatunk, hogy megérkezzünk és csak legyünk. Igen, az InTimE-ban ott a testiség, intenzív, pulzáló, és néha provokatívnak is tűnhet, de számomra leginkább az emberek közötti, határok nélküli fúzióról beszél. Az emberi test és a lélek megmutatása annak tiszta tökéletességében mindössze egy eszköz arra, hogy mélyebb rétegeket tárjunk fel.”

(Frenák Pál gondolatai az InTimE kreációs időszakáról az Auditorium Magazine-ban)

InTimE surprises us. Has an effect on us. It’s performed with elegance and gracefulness, with the harmony of proportion, which creates the impression of perfection. Eroticism is shamelessly wild, rough, classically noble and aristocratic on the stage of Pal Frenák. The audience is just amazed by the beauty of the human body transformed into a stunning piece of art.

Peter Molnar Gal

nol.hu

In this etude, every move of the choreography is an example for desire, will, and how long the body is capable of faking desire. (…) The noises, the fragments of sounds, the electronic music, and the cold, metallic, contoured lights magically turn these moments into a piece of fine art.

Sonja Makrai

Magyar Nemzet

Every second will be special in light of decay. (…) There is no one else but Frenák, who could portray this horror so honestly with such heartbreaking tactfulness, but also with beauty.

Agnes Veronika Toth

revizoronline