top of page

“Tolószékre ítéltek, de meggyógyítottam magam” - interjú Frenák Pállal

Kun Zsuzsa @ BEST

2020. 05. 29

63 évesen visszatér a színpadra, hogy megmutassa: 60 felett is van kreatív élet. Ezúttal a tánc mellett árvaházi éveiről, súlyos gerincsérüléséről, francia feleségéről és lányáról is mesél.

Best: Nyolcgyerekes család legkisebb gyermekeként született, szülei a siketek és nagyothallók jelrendszerével kommunikáltak gyermekeikkel. Vajon ma ilyen háttérrel milyen esélyei lennének az életben?

Frenák Pál: Hatéves voltam, amikor bekerültem egy állami nevelőotthonba – ami akkor, a hatvanas évek elején inkább egy árvaháznak felelt meg –, tizennégy, amikor kikerültem. Sokan mondták, milyen borzalmas sorsom lehetett. Igen, nehéz volt, de én valószínűleg ennek a 8 évnek is köszönhetem, hogy táncművész, koreográfus lettem. Ehhez persze túl kellett lépnem a saját fájdalmamon, kellett az az erős hit és akarat. Ez ma is segítene, azt hiszem.

Best: Miért került intézetbe?

F. P.: Nemcsak én, hanem a testvéreim is bár már születésem előtt egy nővéremet és egy bátyámat tragikus módon elvesztette a család. Később a második bátyámat is elvesztettem, és szeretett Zsuzsa nővéremet is – szintén tragikus körülmények között. Nagy szerelem volt a szüleimé, de édesapám súlyos betegsége miatt később elviselhetetlenné vált a család helyzete – konkrétan megőrült. A halála szinte megváltás volt szenvedéseire. Egyébként nem a szüleink, az állam döntötte el, hogy elvesznek tőlük. Annyi könnyebbség volt, hogy anyámnak volt egy közeli, lelki barátja, és amikor édesapám meghalt, szinte másnap odaköltözött hozzánk. Ő lett anyám második férje, édesapám helyet édesapám. Vele lettünk újra egy család.