INTIME

A női és a férfi szerepek, a magány és az együttlét, a fájdalom és az öröm, a személyesség és a tárgyiasultság fölfokozott táncszínpadi lüktetése bizony arra kényszerít, hogy önmagunkra ismerjünk. A darabnak nem célja, hogy megoldásokat kínáljon: elég, ha olyan őszinteséggel tárja fel az emberi viszonyok rendszerét, hogy a néző ne tudja kivonni magát az előadás hatása alól.

A színpadon hat táncos, akik hol kívülről, a távolból, mozdulatlanul és idegenként szemlélik a többiek küzdelmét, hol maguk válnak főszereplővé. Hogyan válhat, és válhat-e egyáltalán valóságossá számukra a Másik? Maradhat-e mindörökre beteljesületlen az iránta való vágy?

Frenák visszatérő kérdése, hogy a Másikkal és az önmagunkkal szembeni megalkuvás milyen mértékben szövi át az életünket; hogy mennyire hatja át az öncsalás és őszintétlenség a saját testünkhöz fűződő viszonyunkat is.

„… és ez néha egy sziget, egy menedék, ahová elbújhatunk az intimitás elől, ahol egy biztonságos helyet találhatunk, hogy megérkezzünk és csak legyünk. Igen, az InTimE-ban ott a testiség, intenzív, pulzáló, és néha provokatívnak is tűnhet, de számomra leginkább az emberek közötti, határok nélküli fúzióról beszél. Az emberi test és a lélek megmutatása annak tiszta tökéletességében mindössze egy eszköz arra, hogy mélyebb rétegeket tárjunk fel.”

(Frenák Pál gondolatai az InTimE kreációs időszakáról az Auditorium Magazine-ban)

Az InTimE-t úgy nézzük, mintha először találkoznánk Frenák-művel. Csupa meglepetés. Erős hatás. A kivitelezés könnyed eleganciája. Az arányok megkapó, tökéletesség érzetét keltő harmóniája. Az erotika szégyentelen vadsága és klasszikus előkelősége. A meztelenség kiszolgáltatottság helyett méltóságot sugároz. Magától értetődő önmaga vállalását az előadók részéről. A nézőben pedig gyönyörűséget kelt a műtárggyá változtatott test szépsége.

Molnár Gál Péter

nol.hu

Ebben az etűdben a koreográfia minden egyes mozdulata gyönyörűen példázza a vágyódást, az akarást, és mindazt, hogy a test meddig is képes a vágy színlelésére. (…) A zörejek, a hangfoszlányok, az elektronikus zene és a hideg, acélos, kontúros fények képzőművészeti alkotássá varázsolták a színpadi pillanatokat.

Makrai Sonja

Magyar Nemzet

(…) minden pillanat az enyészet fényében lesz különleges. (…) Ezt a rettenetet ilyen őszintén, de mégis ennyi szívszorító tapintatba, szépségbe becsomagolva

csak Frenák képes közvetíteni.

Tóth Ágnes Veronika

revizoronline