top of page
Lutte_2334_Boczkó Tamás.jpg

LUTTE

Küzdelem, harc, erő, revolúció

Egymásnak és magunknak feszülés, felülkerekedés és legyőzetés....

A tükörfényű, vakítóan fehér szőnyeg kijelöli a szembenézés, a tánc, pontosabban a küzdelem terét – a küzdő felek pedig egyszerre ütköznek össze egymással és önmagukkal. Hol saját törékenységük, hol állati ösztöneik, hol a külvilág végtelen agressziója ellen harcolnak; a küzdelemben saját magukon kerekednek felül és saját magukkal szemben maradnak alul.

A skandináv mitológia letisztultságából, az izlandi sagák motívumaiból és a harcművészetek (cselgáncs, ökölvívás, glima) brutális erejéből, formanyelvéből egyaránt inspirációt merítő Lutte fontos darab a társulat életében, hiszen az előadásban ez alkalommal a megszokottnál is nagyobb teret és szabadságot kap egy új táncos generáció.

Felnőtt tartalom, 18 éven felüliek számára ajánlott!

idezo.jpg

Tanulmány a küzdelemről: a harc testi, lelki, filozófiai, mitológiai, esztétikai és metafizikai megközelítése. És persze tiszta, brutális tánc színházi körülmények között. A LUTTE talán az utóbbi tíz év legfontosabb darabja a Frenák-életműben.

idezo.jpg

Egyszerre felemelő és fájdalmas szembesülés a néző számára minden egyes darabja, hiszen egyszerre ad válaszokat a “Ki vagyok én?” valamint a “Hol vagyok a világban?” kérdéseire. A teljes testi és lelki lecsupaszítás – mely szinte mindegyik Frenák-mű sajátja – nem csupán a táncosokat, hanem a befogadókat is érinti; a pőre őszinteség lerántja a leplet önnön hazugságainkról is.

Kovács Péter

Fidelio.hu

idezo.jpg

Frenák ebben tulajdonképpen azt a feltartóztathatatlan folyamatot mutatja be, melyben az ember egyfajta monásszá válik, egy maga is képszerű, és a képek világában élő, ám ablaktalan individuummá. Egy totális, de mégis kifosztott, elkorcsosult (vágy)gépezetté, melynek testében a borzalom és a gyönyör, a giccs és a művészet, közönséges és a fenséges erővonalai találkoznak. Frenák ezzel pedig egyfajta politikai tettet is végrehajt, hiszen morális és praktikus szempontból nézve is a deszenzibilitást fogalmazza meg, mely mind jobban eluralja a mindennapokat, és strukturálja a gondolatokat.

Komjáthy Zsuzsanna

Tánckritika.hu

idezo.jpg

Gyönyörűen kimunkált testeket, energikus-akrobatikus mozgásokat, előadói virtuozitást, erőteljes hatáselemekkel bűvölő színpadi látványt, a mozgásokat és a rendezői gondolatokat mindenben támogató, vadul lüktető zenét – mindenféle brutalitás szépséggé szelidítését.

Fuchs Lívia

Élet és Irodalom

KÖZREMŰKÖDŐK

Táncosok
Esterházy Fanni, Eoin Mac Donncha, Keresztes Patrik, Maurer Milán, Várnagy Kristóf, Vasas Erika

 

Zene
Gryllus Ábris

 

Fény
Marton János

 

Alpintechnika, színpad
Zoltai György

 

Jelmez
Márton Richárd

 

Kultúrtörténeti konzultáns

Dunajcsik Mátyás

 

Koncepció & koreográfia
Frenák Pál

EEA+Grants+-+JPG.jpg
trafo_logo_sotet_alapra.jpg

Borítókép © Boczkó Tamás

bottom of page