top of page

A Frenák-dokumentumfilmet a legfontosabb New York-i táncdíjra jelölték

  • dora
  • 1 nappal ezelőtt
  • 2 perc olvasás

2025.május kultura.hu


Chita Rivera Awardsra jelölték New Yorkban a Who Cares About Pal Frenak című amerikai–magyar, Halász Glória által rendezett egész estés dokumentumfilmet, amely Frenák Pál, a nemzetközileg elismert, francia-magyar kortárstánc-koreográfus rendkívüli életét mutatja be.


Jelenet a Who Cares About Pal Frenak című dokumentumfilmből
Jelenet a Who Cares About Pal Frenak című dokumentumfilmből

Az 1982-ben alapított díjat (amely korábban The Astaire Awards néven volt ismert) idén 33. alkalommal adják át, és 2017 óta viseli Chita Rivera nevét. A 2024-ben elhunyt, kétszeres Tony‑díjas világhírű amerikai színésznő, énekesnő és táncművész ikonikus szerepeket alakított olyan Broadway-musicalek ősbemutatóiban, mint a West Side Story, a Chicago vagy A Pókasszony csókja. Filmszerepei közül kiemelkedik a Sweet Charity, valamint utolsó filmes megjelenése a Tick, Tick… Boom! című filmben.

A Chita Rivera Awards a Broadway, az Off-Broadway és a film világának kiemelkedő táncos- és koreográfusi teljesítményeit ismeri el, emellett tánctematikájú filmalkotásokat is díjaz. A Who Cares About Pal Frenak című filmet a legjobb dokumentumfilm-rendezés kategóriában jelölték. A rangos díjátadó korábbi életműdíjasai között olyan legendás művészek szerepelnek, mint Bernadette Peters, Joel Grey, John Kander vagy Kristin Chenoweth. A gálát május 19-én rendezik meg a New York-i NYU Skirball Centerben.


Frenák Pál társulata, a Company FrenAk ma Európa és Ázsia egyik legismertebb élvonalbeli kortárs táncszínházi társulata. A film Frenák Pál portréja, traumatikus gyermekkorától jelenlegi sikeréig, és arról, hogy a művészet iránti elkötelezettségével hogyan játszotta ki a tragédiát és belső démonait. A film a koreográfus küzdelmét mutatja be, aki siketnéma szülők nyolcadik, halló gyermekeként született, és hatéves korában, apja korai halálát követően árvaházba került.


Arról, hogyan kapcsolódik össze a jelelés, a tánc és a nézői figyelem, így fogalmazott egy korábbi interjúnkban: „Az én anyanyelvem a siketek és nagyothallók jelnyelve, így nem a verbalitás volt az első közeg, amelyben kapcsolatot teremtettem a külvilággal. A mozgásművészetben egyébként sem verbalizálható tökéletesen az élmény. A gondolatokat érzeteken keresztül közvetítem, ezért mindig arra ösztönzöm az embereket, hogy próbáljanak figyelmükkel az érzetek felé nyitni, hisz milliónyi belső tartalom létezik, melyeket nem lehet szavakkal megfogalmazni és racionálisan megérteni.”

Megtanulta, hogy csak a mozdulat művészete és a tánc mentheti meg őt azoktól a traumatikus élményektől, amelyeket az okozott neki, hogy család nélkül kellett felnőnie egy érzelemmentes és elnyomó kommunista országban. Miután elhagyta Budapestet, Párizs nyitott kultúrájában önmagára talált.


„Amikor egy darabon dolgozunk, a kreatív folyamatnak vannak véletlenszerű elemei is, amelyeket én nem tudhatok előre. Sokszor előfordul, hogy fölépítek egy nagyon erős koncepciót, és munka közben jönnek elő olyan elemek, amelyekre nagyobb hangsúlyt fektetek aztán. Mindig azt kérem a táncosoktól, hogy ne a konkrét mozgásra figyeljenek, hanem az érzetre, amit a mozgás kivált. Van olyan, hogy a várttól messzebbre csúszik ki valaki egy mozdulatban, vagy kicsit lejjebb van függeszkedés közben, de mindig arra ösztönzöm őket, hogy a váratlan helyzetben konstruktív módon építkezzenek tovább, mert ezekből a véletlen találkozásokból születhetnek újszerű koreográfiai láncolatok” – nyilatkozta lapunknak.



Comments


bottom of page