2020.10.22
– Első alkalommal szerepelnek Nagyváradon a Frenák Pál Társulat művészei, ám az erdélyi közönség nem ismeretlen számukra. Milyen érzésekkel, gondolatokkal jönnek az Infinite Dance Festivalra ilyen rendkívüli körülmények között?
– Már önmagában az is csoda, hogy színpadon lehetünk és játszhatunk ebben az aktuális helyzetben. A művészek és a stáb mindig nagy szeretettel és egyfajta nosztalgiával megy Erdélybe játszani, nekem pedig mindig az volt az érzésem, hogy direktebb módon, őszintén és spontán rezonál a közönség az előadásainkra, így egy kicsit olyan, mintha hazatérne az ember. Persze ezek csak szavak, de valóságos érzetek és tapasztalatok mondatják ezt velem, hiszen a világot járva sok minden megérint minket és rengeteg mindent láttat meg velünk. Ez a helyzet mindenkit egyfajta újraértékelésre ösztönöz, és sokszor kényszerít is, mi pedig, ameddig csak lehet, tesszük amire hivatottak vagyunk, fegyelemmel, hisz a maszkolás és az egyéb korlátozások nem könnyítik meg a mi dolgunkat sem.
– A Twins című előadást 2009-ben mutatták be. Mi inspirálta az alkotókat?
– A Twins Agota Kristóf: A nagy füzet című könyvéből inspirálódott úgy, hogy közben a saját megélt valóságomból reflektáltam a ’70-es években élt, elhagyott gyermekek életére is. Gyermekkoromban a valóságban is megtapasztaltam feszült, nem gyermekeknek való érzeteket, így pedig a Twins-en egy szintézisből alkotunk, szabadon, utat engedve a koreográfiai munkának, és persze rezonálva a bennünk élő isteni fényre, amivel sokszor nehéz megbirkózni. Minden előadásban közös, hogy az emberi lét egyfajta egyensúlyát keressük a racionális gondolkodás, a szellemiség, az érzékiség, és a szexualitás metszéspontján.
– Mi szükséges ahhoz, hogy frissen tartsanak egy ilyen hosszú idő óta futó előadást?
– A művész, ha lényében és életformájában is az, akkor semmit, egyszerűen teszi a dolgát és minden nap újraértékeli magát, valamint figyel arra, ahogyan él, a gondolataira, érzéseire, vagy éppen olyan egyszerű dolgokra is, mint hogy mit eszik. Az élet és a létezés minden szintjén megvalósított figyelem az alapja annak, hogy egy művész aztán mit szeretne elmondani – amit először talán nem is tud megfogalmazni –, amit a mozgásművészetben sokszor úgy formál meg, hogy önmagával is szembekerül. De az évek során kezdi megismerni önmagát és belakni a testét, így olyan kommunikációs eszközökhöz és információkhoz jut, amelyek rezonálnak a nézővel, mert őszinte, és mert a kifejezési eszköz fedi a belső tartalmat, miközben érzeteket és asszociatív gondolatokat ébreszt. A frissen tartás a művészek számára inkább a valóságos értékeik ismerete, hiszen mindig csak egyszer történik meg valami. A valóság az, hogy minden előadás csak egyszer rezonálhat úgy, akkor és ott, mert nincs két egyforma közönség, színház vagy produkció, még akkor sem, ha a látszat azt mutatja. Így a művész minden előadással – ha az tiszta lelkületű – egy új és ismeretlen világot nyithat meg a néző számára… csakúgy, mint önmagának.
Forrás: https://www.erdon.ro/kultura/helyi-kultura/az-europai-tancmuveszet-kiemelkedo-alkotoi-nagyvaradon-interju-duda-evaval-es-frenak-pallal-3269644/